Pár gondolat magamról

 

 

Erzsike  Sokan kérdezték tőlem, hogy ki is vagyok, mit tartok a legfontosabb tevékenységemnek. Elsősorban Anya – 3 leány édesanyja – és Nő vagyok.

   Magyarországon egy kis rábaközi faluban születtem, s nőttem fel. Jelenleg Győrben élek és dolgozom. Nagyanyámtól kezdtem tanulni gyermekkoromban, aki a falu javasasszonya, ha kellett bábája, s ha úgy hozta a sors, akkor a haldokló mellett segítő asszonya volt. Tőle kaptam a példát és az indíttatást, hogy magam is segítő szakmát válasszak. Egészségügyi képesítést szereztem, s hosszú évekig a győri kórházban dolgoztam szülésznőként, majd aneszteziológus szakasszisztensként. Emellett folytattam azt az utat, amelyen a nagyanyám elindított, s tudatosan kerestem a lehetőségeket, amivel bővíthettem tudásomat. Legfontosabbnak az alábbi végzettségeimet, tevékenységeimet tartom: Gyógy- és energetikai masszőr; Természetgyógyász; Bioenergetikus, Tarot tanácsadó és Asztrológus, Bába és Dúla, Mentálhigiénés szakember, NLP- terapeuta, Kapcsolati és életvezetési tanácsadó.

   Munkám során sok, ősi forrásból származó tudásanyagra támaszkodom. Több évtizede segítem a hozzám fordulók testi-lelki gyógyulását, szellemi fejlődését, egyéni és csoportfoglalkozások keretében. Szertartásokat vezetek, az év-kör és az emberi lét ciklusainak megfelelően.  Közel 20 éve járok Erdélybe is, amelyet második hazámként szeretek.

   Mostani életem fontos feladatának tartom, hogy segítsek visszatalálni a nőknek valódi nőiségükhöz.  Ebbe beletartozik az új női erők ismerete, működtetése, a szülés-születés méltóságának helyreállítása, az egyenrangú párkapcsolatok kialakítása, és a harmonikus családi egység megteremtése.

    Ha szükséged van valakire, aki meghallgat és segít… Keress és megtalálsz…

Ígérem, várni foglak!

 

Sasvári-Szabó Erzsébet

 

Pár gondolat a barátaimtól:

 

Erzsikében - „Medvemamában”-  találtam meg azokat a dolgokat, amelyeket az indián asszonyokban  is látok és csodálok: bölcsessége, tapasztalata, tudása mellett a  szelíd szeretetet, alázatot és Erőt. Az indiánok azt mondjak az ilyen asszonyokra: "She walks in beauty, she walks with power, she walks with medicine". Azaz "Ő az, aki szépségben jár, erővel jár, medicínával -gyógyító erővel- bír."

Bálint Zsuzsa     Budapest/Montreal

 

Erzsikét több mint 12 éve ismerem. Ez idő alatt mellettem volt életem nehéz és örömteli időszakaiban egyaránt. Bátorított, ha arra volt szükségem, vigasztalt, ha szomorú voltam, és  velem örült, ha valami jól sikerült. Gondolataimmal őszintén fordulhattam hozzá. Sok olyan kérdésemre segített megtalálni a választ, amelyekre máshol, más tanfolyamokon nem sikerült. Nagyon köszönöm!!

Kránitz Józsefné Nóri     Csorna

 

A JóIsten életem legnehezebb időszakában küldte mellém az Erzsikét. Ő nyújtott segítő kezet nekem, mikor a gödör mélyére érkeztem, és mellettem volt, ha szükségem volt rá. Megtanított, hogy tudatosan éljem életemet, hogy észrevegyem magam körül az összefüggéseket, hogy ne ijedjek meg a feladatoktól, hiszen a tapasztalás útján lesz enyém a tudás. Erzsike egy őszinte, melegszívű barát, egy gondoskodó, szeretettel teli „medveanyó”.

Erzsike, hálásan köszönöm!

Soósné Horváth Erika     Győr

 

Erzsikével több, mint 7 éve hozott össze a sors. Útkeresésem kezdetén értékes tudást, követhető értékrendet biztosított. Az évek során sok tanítóval találkoztam, de szinte senki nem tudta azt a tudást, kedvességet, szeretetet, bölcsességet, következetességet, példamutatást nyújtani, amit most is nap, mint nap megtapasztalok általa. Tanítása mellett, életét is megismerhettem. A sors ugyancsak ellátta feladatokkal, de mindig felállt, és tudása, meggyőződése, értékrendje fényében, a gyakorlatban is bizonyította, hogy az Út, amelyet választott, járható, és érdemes kitartani!

Erzsike, mindent köszönök neked!

Gergely Miklós   Székelyudvarhely

 

Vissza