Beszámoló

 

          Molnárné Papp Gyöngyi barátságos hangnemben kezdte az előadását, a saját életutján keresztül vezette be a Feng Shui –t. Kep

          A szép számban jelen levő hallgatóság megismerkedhetett a Feng Shui fogalmával, alap kérdéseivel, ugyanakkor az esettanulmányokon keresztül konkrét alkalmazását is láthattuk. Molnárné Papp Gyöngyi a férjével összedolgozva (aki a technikai részekben segítkezett) felejthetetlen előadásban részesítette a székelyudvarhelyi közönséget.

          Az előadás után Molnárné Papp Gyöngyi visszajelzett az előadással kapcsolatosan:

 

Ezúton szeretném még egyszer megköszönni minden kedves Egyesületi tagnak és a Veletek érkezett érdeklődőknek az előadáson való részvételt. 

Csodálatos élménnyel lettem gazdagabb, és sok energiát merítek az akkor és az óta felém áradó szeretetből.

 

Az előadás utáni beszélgetések során felmerült az igény egy előadás-sorozat indítására.  Ennek értelmében összeállítottam egy tanfolyamtervet az idei első félévre vonatkozóan. 

. . .

A tanfolyamok modulárisan egymásra épülnek, alap-, közép-, illetve felsőfokú képzés formájában.

 

A közép- és felsőfokú tanfolyamok elvégzését követően a hallgató vizsgát tehet (nem kötelező). A vizsga elméleti kérdések megválaszolásából és egy gyakorlati Feng Shui elemzés kidolgozásából áll.

Sikeres vizsga esetén a hallgató közép-, illetve felsőfokú Feng Shui tanácsadói oklevelet kap.

 

A legfőbb törekvésem az, hogy aki megtisztel az érdeklődésével és jelenlétével, a tanfolyam végén valódi, a gyakorlatban is használható tudással rendelkezzen. Ehhez – az alapos elméleti tudáson túl - a sok-sok esettanulmány közös kidolgozása, elemzése, átbeszélése teremti meg az alapot.”

 

 

Krónikás

Vissza